Kétszer is vezetést szerzett női csapatunk a PMFC elleni szerdai bajnokin, végül a vendégek 3-2-re nyertek.
Női csapatunk a Simple Női Liga NB I 4. fordulójában a PMFC-t fogadta szerdán 17 órától Sóstón. Andorka Péter vezetőedző - akinek együttese a szezon első három fordulójában két győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el - a Major - Kövesdi, Bolboaca, Tóth, Kántor - Kovács La., Pintér - Szalay, Bognár, Feil - Nagy kezdő tizenegyet küldte pályára.

Az első félidő gól nélkül telt el, kevés helyzet alakult ki a pályán. A szünetben cserélt csapatunk, Feilt a Szegeden győztes gólt szerző Tamás váltotta.
A gólzáporra a hajráig kellett várni. A mieink szerezték meg a vezetést a 78. percben, amikor Bolboaca egy tizenhatoson belüli kavarodás után lőtt a vendégek hálójába (1-0). Erre Acsádi a 84. percben válaszolt (1-1), majd ismét nálunk volt az előny, amikor a 87. minutumban Nagy ugratta ki Bognárt, aki a védők mögül kilépve, a kapus mellett a hálóba lőtt (2-1). A 91. percben Farkas góljával ismét egyenlített a Pécs (2-2). Játékosaink mentek előre a győzelemért, azonban egy kontrából a lefújás előtti pillanatokban, a 94. percben Papp belőtte a PMFC győztes gólját, kialakítva a 2-3-as végeredményt.

Vezetőedzői értékelés
"Az első félidőben az ellenfél nyomását megfelelően hárítottuk, fegyelmezetten, kompakt módon védekeztünk. Az átmeneteinkből, ha pontosabbak vagyunk, alakíthattunk volna ki helyzeteket. A második játékrészben ezekből sikerült két gólt szereznünk, azonban a hosszabbításban a rutintalanságunkat kihasználva két gólt is szerzett a PMFC, amivel megnyerte a mérkőzést. A lányok végig fegyelmezetten játszottak és mindent megtettek, ebből tudunk építkezni" - nyilatkozta honlapunknak Andorka Péter vezetőedző.
Képgaléria a mérkőzésről





+42 more photos
Author: Óházy Bálint
Photo: vidi.hu








