A Kecskemét helyezése csalóka, ugyanis a legutóbbi öt fordulóban mindössze egyszer kapott ki Gera Zoltán együttese, két döntetlen mellett két győzelme van a KTE-nek.
Péntek este 20:00-tól a Kecskeméti TE otthonába látogatunk. Ez lesz a két együttes 23. egymás elleni élvonalbeli bajnokija. Az eddigi 22 találkozóból 11-et megnyertünk, négy döntetlen mellett hét alkalommal vereséget szenvedtünk. A gólkülönbség 42-27 a javunkra, ez meccsenkénti hármas gólátlagot jelent. A mostani szezon első fordulójában 0-0-s döntetlennel ért véget a KTE - Vidi bajnoki, novemberben pedig 6-1-re nyertünk a Sóstói Stadionban.
2016-ban a negyedik helyen zárt az együttes a megyei első osztályban, 2017-ben nagy csatában szorult a második helyre a KLC, 2018-ban azonban szinte hibátlan teljesítménnyel bajnoki címet sikerült nyerniük, majd a Hajdúböszörmény elleni sikeres osztályozó után a csapat feljutott az NB III-ba, ahol a 2020/2021-es szezonban az Iváncsa mögött a második helyen végzett, azonban mivel a Fejér vármegyei együttes nem vállalta az NB II-t, így a Kecskemét indulhatott a 2021/2022-es szezonban a másodosztályban. Óriási meglepetésre - a Vasas mögött - a második helyen végzett a KTE az NB II-ben, így két év alatt az NB III-ból az NB I-be jutottak a lila-fehérek, ahol aztán a csoda tovább folytatódott, hiszen a feljutás követően az NB I-ben is ezüstérmes lett a Kecskemét, míg az előző idényben a 6. helyen végeztek a lila-fehérek. Idén viszont már a kiesés elől menekül pénteki ellenfelünk, jelenleg 19 ponttal az utolsó helyen áll a KTE, viszont ebből a 19 pontból 8-at a legutóbbi öt fordulóban szerzett a csapat, vagyis jó formában van Gera Zoltán együttese.
A legutóbbi tíz bajnokijából csak kettőt veszített el a Kecskemét, az FTC 1-0-ra, a PAFC pedig 4-2-re győzte le a lila-fehéreket. Ezenkívül öt döntetlen és három győzelem a Kecskemét mérlege az utolsó tíz bajnokin.
A KTE legeredményesebb játékosa a bajnokságban a négygólos Lukács Dániel.
Author: Wéninger Ákos
Photo: fehervarfc.hu