INTERJÚ GOSZTONYI ANDRÁSSAL

"Élvezetes, szórakoztató mérkőzésre számítok az MTK ellen"

Első bajnokcsapatunk játékosa MTK-nevelésként Olaszországból igazolt a Vidibe 2010 nyarán, jelenleg U17-es csapatunknál pályaedzőként dolgozik. A szombati MTK - Vidi bajnoki kapcsán beszélgettünk Gosztonyi Andrással.

Szombaton az év utolsó bajnokiján csapatunk az MTK otthonába látogat. 14 évvel ezelőtt MTK-nevelésű játékosként Bariból Székesfehérvárra igazoltál. Hogy emlékszel vissza arra az időszakra?

Fiatalon elkerültem otthonról az agárdi Sándor Károly Akadémiára, ami tényleg azt gondolom, hogy abban az időben az ország egyik legjobb utánpótlásnevelő bázisa volt. Viszonylag fiatalon - még a 18. születésnapom előtt néhány hónappal - sikerült is bemutatkoznom az NB I-ben. Szerencsére nagyon jó edzőkkel dolgozhattam, az MTK-nál Garami Józsi bácsival, itt a Vidinél pedig dr. Mezei Gyuri bácsi volt a mesterem. Őket ugye senkinek nem kell bemutatni. Tőlük rengeteget tanultam és nemcsak a futballról, hanem emberi dolgokról is.

Hogyan kerültél az MTK-ból a Serie A-ba és miért csak fél évig tartott az olasz kaland?

2009-ben az U20-as vb-n nagyon jól szerepeltünk, bronzérmesek lettünk a válogatottal. Utána jött a megkeresés a Baritól, ahova szezon közben fél plusz három évre írtam alá. Ott is egy kiváló edzővel dolgozhattam együtt, Gian Piero Venturával, aki később olasz szövetségi kapitány is volt. Jól éreztem magam Olaszországban, be is tudtam mutatkozni a Bariban, de sajnos a csapatnál anyagi gondok léptek fel, így a három éves opciómat nem hívták le. Maradhattam volna Olaszországban, az élvonaltól akkor búcsúzó Siena szeretett volna leigazolni kölcsönbe, emellett a Vidi is ajánlatot tett értem, én pedig ez utóbbi mellett döntöttem. Utólag kiderült, remek döntést hoztam, hiszen tagja lehettem a klub első bajnokcsapatának, emellett kupadöntőt is játszottunk - igaz azt elveszítettük, de később a Szuperkupát is megnyertük. De nemcsak a futball miatt volt meghatározó számomra a székesfehérvári időszak, hanem azért is, mert a feleségemet is itt ismertem meg. Ma pedig már mindkét gyermekem itt focizik a Vidi utánpótlásában. Az évek során megfordultam több helyen is, játszottam Miskolcon, Szombathelyen, Lengyelországban, Kisvárdán, Dunaújvárosban, Móron, legutóbb pedig a Vidi II-ben. Tudatosan készültünk arra, hogyha vége lesz majd a profi karrieremnek, akkor Székesfehérvár lesz a lakóhelyünk, hiszen a szüleim Kaposváron élnek, ami nincs innen messze, míg a feleségem szülei Móron laknak, ami meg közvetlenül itt van a szomszédban.

Az MTK-ra mindig jellemző volt, hogy a mindenkori vezetőedző bátran beépíti a fiatalokat az NB I-es csapatba és ez most sincs másként. Nagyon hasonló igaz a mostani Vidire is, egyre több fiatal kapja meg a bizonyítási lehetőséget Pető Tamástól. Hogy látod most a két csapatot?

Nagyon örülök, hogy ez szóba került, mert úgy gondolom, tényleg példaértékű az, ami ennél a két csapatnál történik. Ráadásul mindkét együttest tehetséges, fiatal, magyar edző irányítja - nem is akárhogy. Véleményem szerint az MTK-s Horváth Dávid és itt a Vidinél Pető Tomi személyében is rendkívül felkészült, magasan kvalifikált edzőről beszélhetünk, akiktől nagyon sokat tanulhatnak a fiatalok és ez mindenképp előremutató dolog. Nyár óta a Vidi U17-es csapata mellett dolgozok pályaedzőként, így testközelből tapasztalhatom meg azt, hogy a Vidi utánpótlásában szereplő játékosoknak komoly motivációt jelent az, hogy reális esélyük van eljutni az NB I-es csapatig. Mindenki példát meríthet azokból a srácokból, akik néhány éve még ugyanúgy a Vidi utánpótlásában szerepeltek, ma pedig már az első csapat keretének játékosai.

Az U17-es korosztályunk a legmagasabb szinten, a kiemelt bajnokságban szerepel. Hogy érzed magad, milyenek a pályaedzői tapasztalataid?

Nagyon élvezem a munkát. Igyekszem a legjobb tudásom szerint átadni azokat a dolgokat a srácoknak, amiket még nem biztos, hogy tudnak. Úgy érzem, jól kijövök a játékosokkal. 17 éves fiatal felnőttekről beszélünk, én 34 vagyok, szóval szerintem nincs olyan nagy korkülönbség köztünk, könnyen szót értek mindenkivel. Az edzői szakma elsajátítása egy hosszú folyamat. Én is nap mint nap tanulok valami újat, emellett igyekszem tanítani is. Összetett dolog ez, de nagyon élvezem.

Visszatérve a szombati MTK - Vidi bajnokira, te milyen mérkőzésre számítasz?

Ahogy az előbb is mondtam, mindkét csapatot két nagyon jó edző irányítja, akik biztos, hogy felkészülnek egymásból és a saját csapatukat is maximálisan felkészítik az ellenfélből. Élvezetes, szórakoztató mérkőzésre számítok, amelyen remélem sok gól és Vidi-győzelem fog születni.

Gosztonyi András 1997-ben a kaposvári Mézga FC-ben kezdett focizni, ahonnan öt évvel később a Kaposvári Rákóczi FC-hez igazolt. 2006-ban került az MTK utánpótlásába, a Sándor Károly Akadémiára, majd 2008-ban bemutatkozott az NB I-ben, a Győri ETO FC ellen. Abban a szezonban tizenegy mérkőzésen lépett pályára. A következő idényben a Szombathelyi Haladás ellen megszerezte élete első NB I-es gólját. 2009-ben bronzérmes lett a magyar válogatottal az U20-as vb-n. 2010 februárjában igazolt az olasz AS Bari csapatához, fél plusz három éves szerződést kötött. 2010. április 11-én mutatkozott be új csapatában, a 77. percben Barretót váltotta. Még egy mérkőzésen szerepelt, a Juventus ellen, akkor 19 percet kapott. A Bari anyagi okok miatt nem élt opciós jogával. 2010 nyarán dr. Mezey György invitálására Székesfehérvárra igazolt, tagja volt a Vidi első bajnokcsapatának. A Vidi után megfordult a DVTK-ban és a Haladásban is, majd rövid lengyelországi kitérő után Kisvárdára igazolt, ahol közel hat évet futballozott. Legutóbb a 2023/2024-es szezonban a Vidi II-ben játszott, nyár óta pedig a Fehérvár U17-es csapatának pályaedzője.

Author: Wéninger Ákos

Photo: fehervarfc.hu

More news