Gólgazdag győri bajnokik - videóval!

A ETO elleni 86. bajnoki előtt összegyűjtöttük a párharc érdekességeit, videónkon megtekinthetik eddigi utolsó győri sikerünket!

A legelső bajnoki:
A két csapat első bajnokija egyben csapatunk első sikerét is jelentette. Az 1968-as szezonban abszolút újonc Videoton a 4. fordulóban találkozott a győri együttessel, az 1968. március 24-én, Székesfehérváron rendezett találkozót Karsai László találatával nyertük meg 1-0-ra.

A legelső győri bajnoki:
Természetesen szintén az 1968-as szezonban játszottuk, a 24. forduló keretében az ETO 2-1-re nyert saját közönsége előtt, a november 3-án rendezett bajnokin Balogh Károly lőtte a Videoton gólját.

A legnagyobb arányú siker:
A Videoton 1968 óta íródó élvonalbeli történetében öt alkalommal fordult elő, hogy vendégként négy gólos győzelmet könyvelhetett el csapatunk, ebből kettőnek Győr volt a színhelye. Külön érdekesség, hogy a két, egyaránt 4-0-ra végződő találkozóra két egymást követő szezonban került sor. A 2002/2003-as idény 18. fordulójában Róth Ferenc 2, Korsós Attila és Tóth Norbert 1-1 találatával nyertünk a Rába partján, míg a 2003/2004-es idény 23. fordulójában Magasföldi József duplája mellett Marian Savu és Tóth Balázs gólja alakította ki a Vidi 4-0 arányú diadalát.

A legtöbb gólt hozó bajnoki:
Nem csak a 4-0 arányú sikereink bizonyultak kiemelkedőnek a Győrben játszott bajnokik közül, a két csapat leggólgazdagabb derbijeinek egyike is szép fehérvári sikert hozott az ETO stadionjában. A felek összecsapásain kétszer fordult elő, hogy 7 gólnak tapsolhattak a szurkolók, mindkettőre győri pályaválasztással került sor. 1980. május 10-én 5-2-re nyertünk a zöld-fehérek otthonában, Burcsa Győző és Tiber László duplája mellett Szabó József találatának köszönhetően. Három évvel később, 1983. április 2-án fordított eredmény született, ekkor a hazaiak nyertek hasonló arányban, ekkor id. Horváth Gábor és Palkovics István jegyezte a Vidi góljait.

A legtöbb gólt rúgó játékos:
A nyolcvanas évek elsőszámú Vidi támadójáé, Szabó Józsefé (képünkön) a megtisztelő cím, aki pályafutása során kilenc gólt rúgott fehérvári labdarúgóként az ETO-nak. Alig maradt el tőle Tiber László és Wollek Tibor, ők 7-7 gólig jutottak, míg Szalmásy Tamás és Nagy II János társaságában 5 találattal Sitku Illés foglalja el a harmadik helyet.

A legutóbbi győri sikerünk:
Eddigi utolsó sikerünket a 2008/2009-es szezon 27. fordulójában született, 2009. május 9-én 2-1-re nyertünk Győrben, csapatunk góljait Goran Vujovics és Alison Silva szerezték.

A mérkőzés összefoglalója:

Author: Németh Zoltán

More news