FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM

Január 3-án kezdjük a téli felkészülést

Január 13. és 21. között Horvátországban edzőtáborozik majd csapatunk, a felkészülés alatt a tervek szerint három felkészülési meccset játszunk.

Csapatunk január 3-án (pénteken) felmérésekkel és orvosi vizsgálatokkal kezdi meg a felkészülést a 2024/2025-ös szezon tavaszi idényére, majd január 4-től már edzések szerepelnek tervezett programunkban.

Január 13. (hétfő) és 21. (kedd) között a tavalyi évhez hasonlóan a horvátországi Umagban edzőtáborozunk majd, ahol két felkészülési mérkőzés vár ránk. Először január 17-én (pénteken) a szlovén másodosztály ötödik helyén álló NK Brinje Grosuplje ellen lépünk pályára, majd a hazautazás előtt, 21-én (kedden) a szlovén élvonalban nyolcadikként telelő NK Kalcer Radomlje ellen mérkőzik meg Pető Tamás csapata.

A tervek szerint a hazaérkezést követően, hazai környezetben tartjuk tartjuk majd a bajnoki főpróbát az OTP Bank Liga NB I február első hétvégéjén esedékes rajtja előtt.

A felkészülési mérkőzéseken az ellenfek, az időpontok és a helyszínek a tervezetthez képest változhatnak.

Author: Óházy Bálint

Photo: fehervarfc.hu

More news