A hazaiak tizenegyesből szereztek vezetést a mérkőzés elején, a második játékrészben pedig még kétszer betaláltak, Stopira fejese csak a szépítéshez volt elég a végén.
Az OTP Bank Liga 10. fordulójában az újonc MTK vendégei voltunk. Márton Gábor vezetőedző ezúttal a Rockov - Fiola, Musliu, Stopira, Hangya - Nikolov, Rúben Pinto - Nego, Houri, Funsho - Nikolics kezdőnek szavazott bizalmat.
Nem kezdődött jól számunkra a találkozó, a 7. percben Prosser lövését még védte Rockov, két perccel később azonban tehetetlen volt Cseke büntetőjével szemben, aki a Palincsár ellen elkövetett szabálytalanságért (amiért Musliu még egy sárga lapot is kapott) megítélt tizenegyest lőtte biztosan a bal alsóba (1-0).
Szinte azonnal jöhetett volna a válasz, a 11. percben Funsho kapott remek labdát, támadónk azonban nagy ziccerben a kapu mellé lőtt. A 14. percben aztán az MTK duplázhatta volna meg az előnyét, egy rossz lövés után ugyanis Miovski elé került a labda, aki 6 méterről, teljesen üresen kapu fölé bombázott. A félidő felénél Houri oldalszabadrúgását követően Nikolics került Herrera szorításában a földre a hazai ötösön belül, a játékvezető azonban továbbot intett.
A 28. percben Houri tekert 25 méterről kapu mellé egy szabadrúgást, 8 perccel később Nego tett hasonlóan pár méterrel közelebbről. A 38. percben Herrera 14 méterről lőtt a léc alá, Rockov hatalmas bravúrral védett. Egygólos hazai vezetéssel mehettek pihenni a csapatok.
A második játékrész 6. percben Pinto keresztlabdáját Nego az ötös sarkáról, kapásból lőtte kapura, Mijatovic vetődve védett. Egy perccel később Prosser lőtt közelről a hálónkba, de az asszisztens lest jelzett. A 64. percben növelték előnyüket a kék-fehérek, Schön 25 méterről óriási gólt lőtt, a labda a kapunk jobb felső sarkában kötött ki (2-0). Két minutummal később már 3-0 állt az eredményjelzőn, Herrera szélről betett labdájára Miovski érkezett jó ütemben, és Stopirát megelőzve, 5 méterről a kapunkba lőtt (3-0).
A háromgólos vezetés birtokában visszaálltak a hazaiak, mi próbálkoztunk, de egészen a 88. percig nem jártunk sikerrel. Akkor Fiola szép beadására Stopira érkezett és 6 méterről a bal alsóba fejelt (3-1). Sajnos ez a találat csak a szépítéshez volt elég, az MTK 3-1-re megnyerte a mérkőzést.
A következő hétvégén nem rendeznek fordulót a bajnokságban, válogatott mérkőzések várnak a nemzeti csapatra. Legközelebb november 22-én lépünk pályára tétmérkőzésen, a DVTK-t fogadjuk majd a MOL Aréna Sóstóban.
Author: molfehervarfc.hu
Photo: molfehervarfc.hu