A Videoton FC kedden vívja első nemzetközi felkészülési mérkőzését, a legutóbbi szlovák bajnok MSK Zilina lesz az ellenfél.
A zsolnai klubot 1908-ban alapították, bár hivatalos bejegyzésére csak egy esztendővel később került sor. Alapító tagja, sőt, első győztese volt a szlovák bajnokságnak 1928-ban. Újkori története sem mentes a sikerektől, az 1993 óta ismételten önálló szlovák pontvadászat meghatározó csapata, mely az elmúlt 10 esztendőben 5 bajnoki címet szerzett. Így volt ez a legutóbbi idényben is, amikor az MSK Zilina 73 pontot gyűjve hódította el az aranyérmet, 3 ponttal megelőzve a pozsonyi Slovant. A zsolnaiak remek utánpótlásnevelő munkájukról is híresek, a klub neveltje például a korábbi Bundesliga gólkirály Marek Mintal és a jelenleg a világbajnokságon szereplő wolfsburgi védő, Peter Pekarik.
A zsolnaiak június 19-én már játszottak egy felkészülési mérkőzést magyar csapat ellen, a Győri ETO otthonában 1-1-re végzett a szlovák csapat, melynek gólját Adam Zilak szerezte. A zsolnai klub hivatalos honlapja egy szavazást is kiírt a Videoton elleni mérkőzéssel kapcsolatban, ez alapján a szavazók 89,4%-a győzelmet vár kedvenceitől a Vidi ellen, ehhez persze Farkas Balázséknak is lesz majd egy-két szavuk!
Szerző: Németh Zoltán