Ez volt zsinórban a 13. tétmérkőzésünk, melyen nem szenvedtünk vereséget, idén még 100%-osak vagyunk!
Ahogy azt Paulo Sousa a mérkőzés előtti interjújában is hangsúlyozta, ez a párharc nem 90, hanem 180 percig tart. Az első mérkőzésen azonban sikerült olyan előnyre szert tennünk, mely lehetőséget adott arra, hogy a visszavágón némileg változtasson vezetőedzőnk a felállásunkon. Ennek köszönhetően például egyszerre szerepelt a kezdőben Hector és Jeff Silva. Brazil játékosunk Walter Lee helyén, a középpálya bal szélén kapott lehetőséget, és több szép csellel is felhívta magára a figyelmet.
Nikolics első vidis góljával 1-0-ra nyertünk a DVTK otthonában.
A tavaly november végi sorsolás értelmében az elődöntőben a Lombard Pápával játszunk. Az első mérkőzést Pápán rendezik meg. A Ligakupa elődöntő első mérkőzésének időpontjáról napokon belül döntés születik. Az elődöntő másik párosítása DVSC - Kecskeméti TE.
Szerző: Wéninger Ákos