Többek között a Juventus, a Roma, a Valencia, a Benfica és a Fenerbahce is biztosan részt vesz a rangos nemzetközi utánpótlástornán.
Nagyszabású nemzetközi utánpótlástorna érkezik júniusban Sóstóra, amely a Panda Events és a Rising Star Events szervezésében, a Fehérvár FC közreműködésével valósul meg. A torna legfontosabb célja, hogy lehetőséget biztosítson hazai és más közép-európai csapatok, valamint spanyol, olasz és portugál együttesek utánpótlás-játékosainak egy rangos megmérettetésre.
A Rising Star Cup keretében a pünkösdi hétvégén, június 5. és 9. között három korosztályban (U10, U12 és U14) pattog majd a labda a sóstói edzőpályákon. A tornán a teljesség igénye nélkül a Fehérvár FC korosztályos csapatai mellett már biztosan részt vesz az olasz AS Roma és a Juventus, a spanyol Valencia, a Sevilla, az Elche, a Girona, a portugál Sporting, a Benfica és a török Fenerbahce is - ezek az együttesek akadémiai A-kereteikkel érkeznek majd.
A rangos nemzetközi megmérettetés célja közösségi élményt is nyújtani a kilátogató gyerekeknek, szülőknek és szurkolóknak. Ennek érdekében fun zone-nal is készülnek a szervezők, amin a kicsik és nagyok is megtalálják majd a nekik tetsző programokat, az edzőket pedig kerekasztal-beszélgetésekkel és szakmai workshopokkal várják.
A tornára előselejtezőkön keresztül is kvalifikálhatják magukat csapatok, ezeket március második felében Martonvásáron tartják. Innen a győztesek mellett a szervezők szakmai stábja által kiválasztott csapatok jutnak tovább a júniusi Rising Star Cupra, amelyet első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal rendeznek meg.
Szerző: Óházy Bálint
Fotó: fehervarfc.hu