ELLENFÉL-LES

Több, mint tíz év után fogadjuk bajnokin a Győrt

Péntek este hosszú idő után ismét hazai pályán játszunk dunántúli derbit a nagy rivális ETO ellen.

A pénteki lesz a két együttes 97. egymás elleni NB I-es bajnokija. Az eddigi 96 találkozó győri fölényt mutat: 38 alkalommal az ETO nyert, 28 döntetlen mellett mi 30 győzelmet szereztünk. A gólkülönbség 149-130 a zöld-fehérek javára.

Fehérvári pályaválasztás mellett eddig 47 mérkőzést játszottak a csapatok, 23 Vidi-győzelem mellett 13 döntetlen a mérleg, 11 alkalommal pedig a vendégek örülhettek.

Az első osztályban először 1968. március 24-én mérkőztünk meg riválisunkkal és Karsai László góljával 1-0-ra legyőztük hazai pályán a Szusza Ferenc által irányított győrieket. A Népsport korabeli tudósítása Karsai remek góljáról és a mérkőzésről a következőket írta:

"Egy hazai ellentámadás futott a pályán, Karsai öt védőt is kicselezett és 12 méterről laposan a kapu jobb sarkába lőtte a labdát. Szünet után óriási erővel próbálkozott a vendégcsapat, a fehérváriak a kapu előterébe szorultak és ekkor bebizonyították, hogy szervezetten és lelkesen, önfeláldozóan tudnak védekezni. Érdekes, hogy ebben a játékrészben már sokkal többet támadott a győri csapat, mégis a hazaiaknak akadt két nagy gólhelyzetük. A Videoton együttese végül rászolgált a győzelemre."

NB I, 1968, Tavaszi Idény, 4. forduló

24 március vasárnap

Videoton SC
  • Karsai

1-0

Sóstói Stadion Székesfehérvár

Győri Vasas ETO

Videoton SC

Tímár Mihály - Kovács I László, Posch Ferenc, Fejes Gábor, Bobory Béla, Szabó Károly, Balogh Károly, Kű Lajos, Burka Imre, Karsai László, Csukovics László

Győri Vasas ETO

Tóth - Keglovich, Orbán, Izsáki, Nell, Kiss, Stolcz, Győrfi (Merczel 32'), Horváth, Somogyi, Szaló

Játékvezetők

Radó János

Szilvási, Kaposvári

Legutóbb 2014. augusztus 9-én játszottunk Sóstón a győriekkel, akkor 3645 néző előtt 3-2-re nyertünk. Az ETO az első félidő hajrájában szerzett vezetést Pátkai Máté góljával, a második félidő elején Rafe Wolfe öngóljának köszönhetően egyenlítettünk, majd Rudolf Gergely a 66. percben újra a vendégeket juttatta előnyhöz. A 75. minutumban Juhász Roland egyenlített, majd a hajrában, a 83. percben Nikolics Nemanja a győztes gólunkat is megszerezte.

Az ETO hosszú idő után, 2024-ben jutott vissza a legjobbak közé, köszönhetően annak, hogy az előző NB II-es szezonban a 2. helyen végzett, két ponttal megelőzve a harmadik Vasast.

A győriek négy vereséggel indították a 2024/2025-ös szezont, az első győzelmükre a 7. fordulóig kellett várni, akkor a Paksot győzték le 2-1-re. Ezután szépen kiegyenesedtek, 19 fordulót követően 5 győzelemmel, 7 döntetlennel és 7 vereséggel, 22 ponttal a biztos bennmaradást jelentő 8. helyen állnak. A tavaszi félszezont a paksi 1-1-gyel indították, majd a legutóbbi fordulóban hazai pályán 3-0-ra legyőzték az Újpestet, jó formában, önbizalommal telve érkeznek Székesfehérvárra.

Az idei bajnoki kiírásban a csapatok egyszer már összecsaptak, 2024. október 5-én az ETO hazai pályán 3-1-re nyert.

Az ETO elleni góllövőlistánk:

9 gólos: Szabó József
7 gólos: Wollek Tibor, Tiber László
5 gólos: Szalmásy Tamás, Nagy II János, Sitku Illés
4 gólos: Csucsánszky Zoltán, Magasföldi József, Róth Ferenc, Nikolics Nemanja
3 gólos: Karsai László, Burcsa Győző, Májer Lajos, Csongrádi Ferenc, Marian Savu, Mario Bozics, Tóth Balázs, Juhász Roland
2 gólos: Vadász Imre, id. Horváth Gábor, Gyenti László, Tóth Norbert, Dvéri Zsolt, Földes Gábor, Korsós Attila, Horváth Ferenc
1 gólos: Fejes Gábor, Czeczeli Károly, Balogh, Baranyi Sándor, Palkovics István, Novath György, Petres Tamás, Szprecsak, Jónás Gyula, Muzsnay Zsolt, Sallói István, Takács Lajos, Váczi Dénes, Zimmermann Tamás, Zoran Kuntics, Csató Sándor, Daniel Usvat, Hamar István, Leo, Szabó Tibor, Hercegfalvi Zoltán, Tereánszki-Tóth Péter, Csizmadia Csaba, Schwarcz Zoltán, Vayer Gábor, Jusuf Dajic, Milan Pavlicic, Goran Vujovic, Alison Silva, Andre Alves, Polonkai Attila, Sándor György, Szabó Bálint

Három találat öngól volt.

Szerző: Csik Tamás

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek