Meccs részletek


José Gomes: "Idegesen kezdtük a mérkőzést. Egyértelmű volt, hogy mindkét csapat győzelemre játszott. A második félidőben már többet tudtunk veszélyeztetni. Nagyon szervezett, jó csapat otthonában szereztük meg ezt a számunkra nagyon fontos 3 bajnoki pontot. Bízok benne, hogy az MTK jövőre is az NB I-ben fog szerepelni. A mai győzelem a csapat teljesítménye volt, de a győzelemből az edzőre eső részt szeretném a nagypapámnak ajánlani, aki ma ünnepli 101. születésnapját, és hála Istennek, kitűnő egészségnek örvend."
Garami József: "Harcos meccs volt, az első félidőben mi futballoztunk veszélyesebben. Addig nem volt gond, amíg a Videoton FC nem állt át a kétcsatáros játékra. Zé Luis beállásával azonban megváltozott a játék képe. Az első fehérvári gól nagyon szép volt, erre egyébként felhívtam a balhátvédem figyelmét a meccs előtt, hogy Álvarez nyilván a mérkőzés folyamán átkerül majd a jobb oldalra, sajnos nem sikerült lekövetnünk őt. Összességében ellenfelünk közelebb állt a győzelemhez, és végül megérdemelten nyert a Videoton FC."
