Meccs részletek


Joan Carrillo: "Örülök a győzelemnek, és annak, ahogy ehhez a mérkőzéshez hozzáálltak a játékosok. Abból a szempontból nem volt könnyű dolgunk, hogy nagyon kicsi pályán játszottunk, a hazaiak pedig betömörültek a kapujuk elé. A győzelem megszerzésén kívül az is fontos volt számunkra, hogy senki ne sérüljön meg. Minden játékossal elégedett vagyok, külön kiemelném a fiatalokat, akik nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe."
Kertész Gábor: "Tisztában voltunk azzal, hogy milyen körülmények között jutottunk el idáig, egy percig nem volt illúziónk afelől, hogy esélyünk lenne a Vidi ellen. A tisztes helytállásban bíztunk, és úgy érzem, ezt sikerült is elérnünk. A második félidőben fellélegeztem, amikor megláttam, hogy a kis vörös srác (Kleinheisler - a szerk.) nem jött ki a pályára, mert ő nagyon jól futballozott az első 45 percben, egyszerűen képtelenség volt őt megállítani. A második játékrészben picit vissza is esett a Vidi teljesítménye, de még így is nagyszerűen játszottak. Kívánom nekik, hogy nyerjék meg a Magyar Kupát és a bajnokságot is."
