Joan Carrillo: "Ahogy azt a mérkőzés előtt is mondtam, nagyon nehéz meccs vár ránk, és így is történt. Rengeteg játékost kellett nélkülöznünk, hiszen sokan voltak a válogatottakban. A mérkőzésen mutatott teljesítménnyel elégedett vagyok. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, sok lehetőséget sikerült kialakítanunk. A második félidőben az Újpest is magára talált. Tisztában voltunk azzal, hogy az Újpest egy igazán erős csapat. Ezúttal is több fiatal játékos kapott bizonyítási lehetőséget, és elégedett vagyok a teljesítményükkel. Az eredmény ellenére örülök annak, amit ma a csapattól a pályán láttam."



Vignjevic Nebojsa: "Úgy gondolom, jó meccset játszottunk. Nem az eredményt nézem, hanem a mutatott játékot. Mindkét csapatra komoly meccs vár a hétvégén, a Vidi a DVSC-t fogadja, mi Győrbe látogatunk, szóval mindkét együttesben voltak hiányzó alapemberek, főleg a fehérváriaknál. Az első félidőben a Vidi nagyon jól játszott, a második játékrészben mi voltunk jobbak valamivel. Ismét kaptak olyanok bizonyítási lehetőséget, akik a bajnokságban kevesebbet játszottak eddig. Azonban még egyszer mondom, az eredményt nem nézem, annál sokkal fontosabb volt az, amit a pályán láttam."