Meccs részletek


Szabics Imre:
Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogyan elterveztük, domináltuk a találkozót, helyzeteket alakítottunk ki, ezeket azonban nem tudtuk ekkor értékesíteni. Az MTK ebben a játékrészben két helyzetet alakított ki, ebből a másodikat ki is használták. Ennek a hatását még a második játékrész első 10-15 percében is éreztük, de biztos voltam benne, hogy megfordítjuk a mérkőzést, mert hátrányban is éreztem a pozitív energiákat az egész stadionban. Igazi csapatépítő heteken vagyunk túl, hiszen múlt héten emberhátrányban tudtunk nyerni, most pedig az ellenfél vezetése után gyűjtöttük be a három pontot. Örülök, hogy Kenan Kodro ilyen jól tudott bemutatkozni, gratulálok neki a gólokhoz. Ma este lehet ünnepelni és örülni a győzelemnek, a válogatott játékosainknak sok sikert is kívántam, de utána készülünk tovább az előttünk álló feladatokra, valamint a pénteki, lengyelországi gálamérkőzésre.
Giovanni Constantino:
Úgy érzem, jó mérkőzést játszottunk. Taktikailag fegyelmezett volt a csapat, hátulról építettük fel a játékunkat, igyekeztünk a képességeinkre építeni. Hetven percig nagyon jól teljesítettünk, de a cserék jelentették ma a különbséget a pályán. A mi cseréink is rendben voltak, de ellenfelünk többek között La Liga- és Seria A-tapasztalattal rendelkező játékost is be tudott küldeni, nekünk ilyen lehetőségeink nincsenek. De büszke vagyok a játékosokra, mert jól játszottak. Talán a legjobb meccsünk volt a szezonban a vereség ellenére is.