Pető Tamás:

„A győzelmünk megérdemelt volt, szervezetten és magasan játszottunk az egész mérkőzés folyamán. Az első perctől kezdve kontrolláltuk a Nyíregyháza kellemetlen stílusú, gyors támadóit, nagyon szépen lezártuk előttük a területeket. Az első félidőben is sok helyzetet alakítottunk ki és a másodikban is fölényben játszottunk. A szünetben felhívtam a játékosaim figyelmét, hogy a kapu előtt jobban kell koncentrálnunk, ha meg akarjuk nyerni a mérkőzést. Ez sikerült is, bár kicsit későn jöttek a gólok. Tökéletes meccset játszottunk, mind védekezésben, mind támadásban. Köszönjük szurkolóinknak a buzdítást, sokat jelentett nekünk, ahogy az is, hogy mellettünk álltak akkor is, amikor nem ment úgy a játék.”



Tímár Krisztián:

„Mindkét csapat jól felkészült a másikból. A Fehérvár próbálta lezárni azokat a területeket, amiket mi gyakran támadunk, ezzel kombinatív játékra kényszerített minket, ami a pálya utolsó harmadáig jól működött. Döntetlen szagú mérkőzés volt, amit végül az döntött el, melyik csapat hibázott többször védekezésben – ezek sajnos mi voltunk. Olyan hibákat követtünk el, amik korábban is előfordultak és már kijavítottuk őket, de most újra előjöttek. Levonjuk a konzekvenciát a meccsből és megpróbálunk fejlődni. Addig nem tudunk szintet lépni, amíg ezeket a mérkőzéseket nem tudjuk behúzni. Gratulálok a Fehérvár győzelméhez!”

Videó:
Fehérvár FC - Nyíregyháza Spartacus FC (2-0) | Mérkőzés utáni sajtótájékoztató