"Büszke vagyok, hogy egy ilyen nagy tradíciókkal rendelkező klub mezét viselhetem"

Hány éves korodban kezdtél el focizni és miért pont erre a sportra esett a választásod?

Hatévesen kezdtem el focizni, de hogy őszinte legyek, nem ez volt az első sport, amivel megismerkedtem. Ha hiszed, ha nem, gyerekként sakkozni kezdtem el és egész jó voltam benne, több helyi versenyt is megnyertem. Viszont gyerekként nagyon duci voltam, ezért a szüleim kitalálták, hogy menjek el focizni, attól hátha lefogyok majd. Tudom, tudom, ez most vicces, de tényleg így történt. Úgy alakult aztán, hogy a focipályán sem voltam ügyetlen és ha rám nézel, akkor megállapíthatod, hogy közben sikerült lefogynom is (nevet).

A sakk nem hiányzik? Vagy azért szoktál még játszani?

Igen, néha leülök még sakkozni, de már egyáltalán nem vagyok olyan ügyes, mint gyerekkoromban. Ma már a labdarúgás tölti ki az időm nagy részét.

Mesélj egy kicsit Georgiáról! Mit kell tudni arról az országról, ahol felnőttél?

Georgia egy csodálatos ország. Javaslom mindenkinek, aki még nem járt ott, hogy egyszer, ha teheti, látogasson el a hazámba, biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódni. A fővárosban, Tbilisziben nőttem fel, az egy kissé kaotikus város, de nagyon szeretem. Nem laknak olyan sokan ott, mint Budapesten, de egy kifejezetten nagy városról van szó. Nyilván mindenkinek a saját hazája a legszebb, de tényleg mindenkit arra biztatok, hogy egyszer az életében látogasson el Georgiába!

Ki volt gyerekkorodban a futballista példaképed?

Kaká volt a kedvenc játékosom, főleg abban az időszakban, amikor az AC Milan labdarúgója volt, de példaképnek nem nevezném, hiszen én védő vagyok, ő pedig támadó volt. De az tény, hogy szerettem nézni a játékát és ő volt a kedvenc játékosom.

19 évesen igazoltál először külföldre, méghozzá ide, Magyarországra. Hogy jött akkoriban számodra a miskolci lehetőség és hogy sikerült a beilleszkedésed?

Nem sokkal azelőtt, hogy jött a diósgyőri lehetőség, az U19-es válogatottal Magyarországon játszottunk Eb-selejtezőket. Nem szeretem magamat dicsérni, de akkor tényleg nagyon jó teljesítményt nyújtottam a nemzeti csapatban, a magyarok ellen például 4-2-re nyertünk. (Azon a 2019-es Eb-selejtezőn a magyar U19-es válogatottban pályára lépett csapatunk játékosa, Szabó Bálint is - a szerk.). Szerintem az a torna nagy mértékben befolyásolta a karrierem későbbi alakulását, biztos vagyok benne, hogy akkor figyeltek fel rám a miskolciak. A beilleszkedésem szerencsére könnyen ment, ez annak is köszönhető volt, hogy nem egyedül érkeztem Georgiából Miskolcra, hanem egy tbiliszi csapattársammal, Omarashvili Giorgival együtt.

A DVTK-ban főleg a tartalékcsapatban szerepeltél, de néhányszor az első csapat meccskeretébe is bekerültél. Milyen tapasztalataid vannak a magyar bajnoksággal kapcsolatban?

Eltelt azóta majdnem 5 év, sok minden megváltozott, de vannak honfitársaim, akik az elmúlt időszakban is itt játszottak Magyarországon, például az MTK-s Beriashvili, vagy a korábban a Vidiben is szereplő Zivzivadze, akit a válogatottból ismerek. Mindannyian dicsérték az NB I-et, erős, fizikális bajnokság, ami az ilyen fiatal játékosoknak, mint amilyen én is vagyok, igazán ideális, hiszen nagyon sokat tudunk itt fejlődni.

Georgia nemzeti csapatának a szövetségi kapitánya az FC Bayern München korábbi kiválósága, Willy Sagnol és nála is debütáltál a felnőtt válogatottban. Milyen embernek ismerted meg és hogy emlékszel vissza az első válogatott meccsedre?

Sagnolt nagyon jó edzőnek tartom és mindig hálás leszek neki azért, hogy bízott bennem és lehetőséget adott arra, hogy szerepeljek hazám válogatottjában. Nagy hangsúlyt helyez arra, hogy minél stabilabban védekezzünk, úgy gondolom, a régiónkban mi vagyunk az egyik legjobban védekező válogatott. A tavaly nyári Eb-n is ez volt a sikerünk egyik kulcsa - mert a csoportból való továbbjutás mindenképp siker volt a válogatottunk számára. Az első válogatott meccsemet sosem felejtem el, Norvégia ellen játszottunk és Erling Haaland játéktudását és fizikai erejét testközelből láthattam. Őszintén mondom, az a srác egy terminátor, ha kell, a falon is átmegy, rendkívül nehéz volt ellene játszani, ugyanakkor nagy élmény is volt.

Milyen tervekkel érkeztél a Vidibe?

Először is nagyon büszke vagyok arra, hogy egy ilyen nagy tradíciókkal rendelkező klub mezét viselhetem a jövőben. Szeretnék olyan teljesítményt nyújtani az edzéseken, amellyel sikerül beverekednem magam a csapatba, ha pedig ott leszek a pályán, akkor a legjobb tudásom szerint szeretném segíteni a klubot.

Sikerült már megismerkedned Székesfehérvárral?

Ó, igen! Nagyon barátságos város, csodaszép belvárossal. Nem is volt kérdés, hogy ide fogok költözni, tetszik az a békesség és nyugalom, ami Székesfehérvárt jellemzi. Egyelőre édesapám is ideköltözött velem, így nem vagyok egyedül, de a szabadidőm nagy részét amúgy is pihenéssel, alvással töltöm. Apu amúgy sosem focizott, de él-hal a labdarúgásért, egyszerűen imádja ezt a sportot. Úgyhogy már csak miatta is szeretnék minél jobb teljesítményt nyújtani a Vidiben, hogy büszke lehessen rám.