"Adta magát, hogy ha a bátyám kapus, miért ne lennék az én is"

Pályafutásod eddigi részében jópár klubban szerepeltél már. Hogy érzed, melyek voltak a legnagyobb hatással a karriered fejlődésére?

A III. Kerületi TVE-t mindenképp ide sorolnám, ott nőttem fel a pályától öt percre és ott ismertem meg a legjobb barátaim jelentős részét, illetve nagyon jó nevelőedzőm volt. A Honvéd akadémiáján három évet töltöttem, volt olyan időszak, amikor a bátyám a volt a felnőtt csapat első számú kapusa, én pedig az utánpótlásban védtem, ketten együtt 10 évet töltöttünk a kispesti klubnál. A harmadik pedig mindenképp a Hansa Rostock, ahol két évet játszottam 2016 és 2018 között, az U19-ben, illetve a második csapatban, illetve néhányszor edzettem az első kerettel is. Nagy volt a kultúrsokk Németországban, de nagyon élveztem azt az időszakot.

Mik voltak a legfőbb kihívások, amikkel meg kellett birkóznod ilyen fiatalon külföldön?

Angolul és németül is beszéltem, az iskolában tanultam mindkettőt, de arra gyorsan rájöttem, hogy a Németországban beszélt német nagyon más, mint amit a suliban tanultunk, az elején nehéz volt megérteni is. Ettől függetlenül a beilleszkedéssel nem volt gondom, a jelenlegi Vidi-öltözőhöz hasonlóan az is nagyon befogadó társaság volt, így pár hét alatt teljesen beilleszkedtem. A német focit nem kell bemutatni senkinek, de amikor akadémistaként kimentem a nem is az első osztályban szereplő csapatunk bajnokijára és 26 ezer volt a átlagnézőszám, az megfogott. Közel 1000 kilométerre voltam Magyarországtól, egyedüli magyarként, de más külföldi fiatalok voltak rajtam kívül.

Bátyád a 183 NB I-es bajnokit a háta mögött tudó Kemenes Szabolcs. Mennyire szoros köztetek a kapcsolat és éreztél-e valaha terhet a miatt, hogy az ő öccse vagy?

A kapcsolat nagyon szoros köztünk, jó testvérek vagyunk. Az, hogy kapus leszek, 5-6 éves koromban dőlt el, balhátvédként mondhatni ügyetlen voltam és futni sem szerettem, a bátyám meg kapus volt, úgy voltam vele, hogy megpróbálom én is. Nyomást nem éreztem e miatt, inkább adta magát, hogy ha ő kapus, miért ne lennék az én is.

Rajta kívül kiket tekintesz kapusként a példaképeidnek?

Azt gondolom, hogy a világelitben játszó kapusok közül mindenkire lehet példaképként tekinteni. De nem is kell idáig elmennünk, mert én kiskoromtól kezdve NB I-es meccseken nőttem fel, és aki már az élvonalig eljutott, őket is példaképnek tekintettem, természetesen az első közülük a bátyám volt. A jelenlegi kedvencemnek Mike Maignant mondanám, a magyarok közül pedig Szappanos Petit emelném ki, aki csapattársam volt és nagyon sokat tanultam tőle.

Mikor vált egyértelművé, hogy a profi labdarúgókarrier igenis elérhető számodra?

Igazából mindig olyan akartam lenni, mint a bátyám, ő profi labdarúgó volt, ezért én is az szerettem volna lenni. A szüleim mindketten tanárok, így a tanulást sem hanyagoltam el soha, jelenleg is egyetemre járok, amit szeretnék is befejezni. A Budapesti Metropolitan Egyetemen tanulok designkultúra szakon, levelező képzésen.

Múlt hét pénteken érkeztél Fehérvárra. A 44-es mezt választottad, Veszprémben is ebben játszottál előtte. Van ennek a számnak jelentése számodra?

A számnak önmagában nincs, Veszprémben kaptam először ezt a számot, és láttam, hogy itt is szabad. Ott abszolút bejött, hiszen előre tudtam lépni, abban bízom, hogy itt is szerencsét hoz majd a 44-es mez.

A másfél éves veszprémi időszakodból egy évig Pető Tamás vezetésével dolgoztál. Milyen edzőnek ismerted meg őt, mennyit jelentett az ő személye a Vidi vonatkozásában?

Visszaugranék a Veszprém előtti időszakra, amikor egy-két évig hullámvölgy volt a karrieremben, a saját teljesítményemen is formaingadozást tapasztaltam és a csapatszintű eredmények sem jöttek. Ez a Veszprémbe igazolás után rögtön megváltozott, mert Tamástól és a stábjától olyan bizalmat kaptam, ami akkor nagyon kellett. E nélkül nem tudtam volna olyan teljesítményt nyújtani az elmúlt másfél évben, ami alapján most egy NB I-es kerethez csatlakozhattam.

Néhány napnyi közös munkán vagytok túl új csapattársaiddal, akikről nagyon pozitívan nyilatkoztál érkezésedkor. Mik a tapasztalataid az edzések után?

Tulajdonképpen még pozitívabban tudok róluk beszélni. Ugyanazt érzem, amit Nagy Geri említett a keddi interjújában, hogy az az ember érzése, mintha hónapok óta együtt dolgoznánk. Igyekeztem gyorsan felvenni az ő ritmusukat, kitapasztalni, hogy néz ki egy edzés, mikor fér bele egy-egy poén, bár ezeket rendre Geri kezdeményezi (nevet). Nagyon pozitív személyiségek a csapattársaim, ahogy az egész öltöző is, befogadó a légkör. Ilyen hangulatban lehet igazán jól dolgozni.

Miben más egy kapusedzés egy NB I-es csapatnál, mint egy NB III-asnál?

A csapatszintű edzéseknél a legnagyobb különbség a gyorsaság, a játék intenzitása. A kapusedzéseknél inkább az a tapasztalatom, hogy minden kapusedzőnek megvan a sajátossága, a saját módszerei, ami nem pozitív vagy negatív, hanem más. Nagyon élvezem Hegedüs Ferenc edzéseit, jó a hangulat, de ez nem megy a munka rovására.

A végére egy kicsit filozofikus kérdés: milyen számodra egy jó kapus?

A legjobb, ha nem kap gólt (nevet). A viccet félretéve, nyugodt, a mai labdarúgáshoz alkalmazkodva lábbal nagyon erős, és szerintem nagyon fontos az, hogy hogy kontrollálja a saját területét. Ez alatt értem azt is, ahogy a beadásokra, magas labdákra reagál, de azt is, ahogy irányítja a védelmet és felügyeli azt a területet, amiért nagyrészt ő a felelős.