ENG
A szurkolókat néhány meccs alatt meggyőzte arról, ő lehet a mi emberünk hátul.
Marko Andics sötét hajával és bőrével, hirtelen lobbanékonyságával és állandó, nálunk délebbre lakó népekre jellemző jókedvével képviseli mindazt, amit a sztereotípia a szerbekről mondat velünk. Vérmérséklete játékán is látszik, a keményebb focit szereti. A szerbiai Užice-ben született, 180 cm magas és 78 kg súlyú, 25 éves játékos emlékei szerint hét éves korában kezdett focizni, ám két évvel később feladta és átváltotta kosárlabdára. Hamar rájött azonban, hogy ezt a sportágat nem neki találták ki, ráadásul nem elég magas hozzá. Így igazolt vissza a foci világába, ahol kezdetben csapata kapuját őrizte. - Ma talán viccesen hangzik, de tényleg kapusként kezdtem - nevetett Marko. - Nagyjából 13 éves lehettem, amikor az edzőm azt mondta, álljak ki a kapuból. Alapjában véve szerettem védeni, főleg azért, mert a nyolc évvel idősebb bátyám - aki azóta már abbahagyta a focit - is kapus volt abban az időben. A kosárlabda után tehát a kapuhoz sem voltam elég a magas. Így lett belőlem védő. Klub szinten először a Požega beli FK Sloga csapatában játszott, az ifjúsági éveit az FK Sevojno-ban töltötte. Utána ismét visszatért nevelőegyesületébe, s néhány évig e két, harmadosztályú együttes között vándorolt. Miután a Sevojno 2005-ben feljutott a másodosztályba, Marko Belgiumba igazolt. Először a Lierse-t erősítette két szezonon keresztül, ám a csapat - részben anyagi gondok miatt - kiesett az első osztályból. Ekkor került a Lokerenbe. - A fehérváriak S hogy milyen tapasztalatai vannak a belga fociról? Szerinte a labdarúgás ott sem sokkal másabb, mint nálunk. Jellemzően talán annyi a különbség, hogy ott többet cseleznek és fejelnek a játékosok meccseken, s nem hosszú indításokkal operálnak támadáskor. - Mindenképpen sikernek könyvelem el, hogy Belgiumban játszhattam, de sok minden hiányzik még a pályafutásomból: nem voltam nemzeti válogatott, sosem nyertem első osztályú bajnokságot, kupát. A legnagyobb sikerem az volt, amikor a Sevojno-val felküzdöttük magunkat a másodosztályba és én voltam a csapat egyik legjobb játékosa, számos rúgott góllal. Magánemberként időnként meglepően csendes, ugyanakkor mintha valami állandó feszültség vibrálna benne. Szereti az extrém sportokat - jó néhányat ki is próbált közülük - bár manapság nem vállalja a velük járó kockázatot. Természetesen érdeklik az autók és motorok. Szabadidejében szívesen sétál, eszik, vásárol a városban. Ideje nagy részét az „ex-jugoszlávokkal" tölti.
akkor kerestek meg, amikor szabadon igazolhatóvá váltam, hiszen a Lokerenhez csak egyéves szerződés kötött. Voltak más ajánlataim orosz, lengyel és román kluboktól, de egyik sem volt igazán komoly. Visszamehettem volna Szerbiába is, de nem akartam. Szeretek más országokban élni.
Szerző: Wéninger Ákos
